Mit adunk a partnereknek?

Éves támogatások, versenyek támogatásai, megjelenési lehetőségek. A szponzoráción túlmutató együttműködés a szövetség és támogató között. Hogyan építjük be a támogatóink szponzorációs politikáját a sportág kommunikációjába?

Dr. Berényi János (Kosárlabda Szövetség), Berki Krisztián (FTC), Straub Elek (Vitorlás Szövetség), Studniczky Ferenc (Jégkorong Szövetség)

Előadó: Dr. Berényi János

A magyar sportpolitika és az azt támogató szponzori kör olimpia centrikusan nézi a sportágakat. Azon sportágak, amelyeknek van érdemleges olimpiai sikerük lásd vízilabda, kézilabda, kajak-kenu, azok aránytalanul több lehetőséghez jutnak mind az állami csatornákból, mind a szponzoroktól, mint az egyébként a világban nagyon nagy népszerűségnek örvendő, de Magyarországon kevésbé sikeres sportágak, mint pl. a kosárlabda, vagy a tenisz. Azt is látni kell, hogy Magyarország olyan sportágakban tud a világ élvonalában maradni és ott kiemelkedő eredményeket elérni, amelyeket viszonylag kevés országban űznek, vagyis jóval kisebb a konkurencia, könnyebb az élen végezni. Ezzel nem kívánom kisebbíteni ezen sportágak vitathatatlan érdemeit, de kétségtelen tény, hogy pl. kosárlabdában, vagy teniszben, amelyet több mint 200 országban, a világ valamennyi földrészén űznek magas szinten, sokkal nehezebb a világ élvonalába kerülni. Miután az állami támogatás és a szponzorok is döntően a sikersportágakat támogatják, így ez a helyzet sajnos konzerválódni látszik. Egy szövetség kezében nagyon korlátozott jogok vannak, csak a válogatottakat tudja értékesíteni, és sajnos a magyar kosárlabda női és férfi válogatottja jelenleg nem tartozik a világ, de még Európa élvonalába sem, ezért ehhez támogatókat találni alapvetően személyes kapcsolatok alapján és nem érték alapon lehet. Ráadásul a sajtó sem együttműködő, hiszen a nagy nehezen megszerzett szponzor nevet sem a TV-ben sem az írott sajtóban még kimondani sem lehet, ill. a sajtó úgysem hozza le, tehát ilyen formában a befektetése a szponzornak nem tud megtérülni. Valamennyi sportág számára kiemelt feladatot jelentő utánpótlás támogatására szponzort találni, utópia. Bármilyen tehetséges egy gyerek 12-14 éves korában, vagy akár 16 évesen, nincs garancia arra, hogy felnőtt korban is kiemelkedőt fog nyújtani, ezért a szponzorok számára az ilyen típusú támogatás túl nagy rizikóval jár, nem is vállalják fel. Ez állami feladat kell, hogy legyen, de sajnos az állam fokozatosan kivonul az utánpótlás támogatásából. Kivéve azt a néhány szerencsés sportágat, amelyek a NUSI-tól a Herakles vagy Csillag program keretében támogatást tudnak kapni. A pekingi olimpiai szereplésnek az elvárttól való elmaradása hűen tükrözi a magyarországi szponzorációs rendszer anomáliáit.

Előadó: Berki Krisztián

Egy labdarugó csapat támogatása fő vonalakban, három részre tagolható:

1. Szponzoráció = szponzor és a szponzorált közös üzleti megfontolásból együttműködik (pl: közös brand építés, közös megjelenés médiumokban, közös megjelenési stratégia,…). Ezen a téren az FTC Zrt-nek konkrét és szigorú elvei, stratégiái vannak. Ezek magukban foglalják a hosszú távú, a korrekt üzleti alapon nyugvó együttműködést.

2. Közös projectek, rendezvények támogatása = jellegű egyéni, egyedi esetek, amelyekben az esemény támogatójával közösen kialakított menetrend és elképzelés valósul meg, üzleti alapon mindkét fél marketing céljait elégítik ki. Az FTC Zrt kreatív, egyedi megoldásokkal a profiljába illő, de széleskörű megoldási lehetőségeket keresi, ahol erőteljesen megjelenik a CSR fogalma.

3. Reklám felületek értékesítése = Stadion területén (belső, külső hirdetési felületek) található reklámfelületek értékesítése, népszerűsítés céljából (cég, termék, kampány, szolgáltatás) Az FTC Zrt. csomagban és egyedileg is értékesít felületeket, kreatív és modern technológiákat vegyítve (pl: LED fal, háló, …)

A támogató célja a szponzorációval az esetek nagy részében az, hogy elérje célközönségét a sportág által közvetíti az üzenetét, azon a módon, ami fentebb (pl: a 1 pontban lévő elveken nyugszik.) A kommunikáció a közvetíteni kívánt információ, célközönség és az igénybe vett csatornától függ (médiumok). Például az FTC Zrt egy sör szponzorációját úgy kommunikálná le, hogy a lehető legtöbb Fradi szimpatizáns per érdeklődő elérésével közvetítse a termék jellemzőit, minőségét és azt, hogy a klub hálás az ő támogatásáért, és az együttműködés a win-win alapon működik. Attól függ, hogy a szituáció mit kíván, ahogy a jó szerződés általános paragrafusa is kiemeli, a felek törekednek a jogviták békés úton való rendezésére, anélkül, hogy bármelyik brand hírneve is csorbulna. A felek felmérik a hiányosságokat, és megoldást keresnek a felmerült problémára/problémákra és megpróbálnak közösen dűlőre jutni.

Mit kell tenni a kapcsolat hosszú távú életben tartásáért? Világosan definiálni a célokat, jogokat, kötelezettségeket harmonizálni a célokkal, és az esetleges külön kéréseket, igényeket figyelembe venni és korrektül kezelni. Világos, pontos kommunikáció, rugalmas és kétoldalú üzleti gondolkodás.

Előadó: Straub Elek

Először is definiálni, csoportosítani fogom a partnereinket, hiszen egy igen széles körről van szó, mindazokról, akik valamilyen módon kapcsolódnak a vitorlázáshoz vagy üzletileg érdekeltek abban. Fontos a differenciált megközelítés, hiszen az egyes csoportoknak más és más az igénye, amit a kapcsolatokban és szolgáltatásokban figyelembe veszünk. A legfontosabb csoportok, amelyeket jellemezni fogok:

-- Vitorlázók (élsportolók, amatőr sportolók, szabadidős sportolók, utánpótlás, stb.)

-- A vitorlázást folyamatosan figyelemmel kísérők, sportolók családtagjai, baráti köre

-- Vitorlázást kiszolgáló szolgáltatók (vitorlás iskolák, hajóépítők, ruházatot, felszerelést forgalmazók, kikötőket működtetők, vitorlás hajókat bérbeadók, vitorlás utakat szervezők, stb.)

-- Média (speciális sport médiumok, általános írott és elektronikus sajtó, stb.)

A vitorlázáson keresztül ezek a célcsoportok szólíthatók meg együttesen vagy részben. Marketing szempontból a vitorlázás igen értékes: Magasan pozícionált, magas vásárlóerővel bíró személyekről van szó. A rendelkezésre álló eszközökkel nagyon pontosan célozhatunk, a legtöbb személy szinte név szerint elérhető. A vitorlázás gyorsan fejlődő, izgalmas, a legtöbbek által pozitívan értékelt. A vitorlázás lehetőséget ad az aktivitásra: messze túl a legtöbb sport által nyújtott "megfigyelői, szurkolói" élményen.

Mindezeket figyelembe véve a beszélgetésen bemutatom az ajánlatainkat, mit tudunk adni partnereinknek: sportrendezvényeken, versenyeken való megjelenés, média megjelenés, a szponzor számára fontos csoportok (VIP ügyfelek, dolgozók, fiatalok, stb.) számára speciális események rendezése, különleges reklám felületek: vitorlák a Balatonon, tengeren, stb.

Előadó: Studniczky Ferenc

A Magyar Jégkorong Szövetségben a válogatottnál egy háromlépcsős szponzori rendszer került kiépítésre, ahol az egyedüli főtámogató és a kiemelt támogatóink kapják a legszélesebb megjelenési lehetőséget. Ezen szponzorok logói feltűnhetnek a szövetség által rendezett eseményeken a jégen, a mezen, a palánkon, a jegyen, a sajtó-, illetve a nyilatkozófalon. Természetesen a meccset beharangozó szórólapon, óriásplakátokon és a torna műsorfüzetében is jelen lehetnek. Ezen kívül támogatóink promóciókat is tarthatnak a mérkőzés szüneteiben, illetve rendelkezésükre bocsájtunk belépőjegyeket is, amit legfontosabb ügyfeleik, valamint alkalmazottaik között oszthatnak ki. Legismertebb, legnépszerűbb játékosaink örömmel a szponzorok rendelkezésére állnak reklámfilmek, -plakátok készítésénél, ami javíthatja/megváltoztathatja az emberekben a támogató cégről kialakult képet.

Minden esetben törekszünk arra, hogy a támogatói szerződésben foglaltakat maradéktalanul teljesítsük, illetve igyekszünk nekik további programokkal kinyilvánítani köszönetünket. Jó példa erre az úgynevezett Jeges Est, ahol a szponzori cégek munkavállalói és azoknak családjai ismerkedhettek meg a korcsolyázás örömével. E célból a szövetség egy este erejéig kibérelte a Városligeti Műjégpályát.

A fennt említetteken kívül fontos számunkra még, hogy támogatóinkkal a kölcsönös üzleti érdekeken túlívelő, személyes kapcsolat alakuljon ki, ami megkönnyíti az együttes munkát, illetve megakadályozza a hirtelen szerződésbontásokat.

Nyomtatható verzió